Az Anyák Napja világszerte ünnepelt nap, melyen az anyaságot ünnepeljük. Magyarországon ez a nap május első vasárnapjára esik, de az országok többségében május második vasárnapján ünneplik.
Minden évben van e kedves nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ekkor köszöntjük Édesanyánkat. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el. Ő az, aki számára mindig mi, a gyermekei vagyunk a legfontosabbak, ő az, akivel örömünket, bánatunkat mindig megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk.
Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték.
Angliában az 1600-as években, a kereszténység elterjedésével, az ünnep vallási színezetet kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és e napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára. Először 1872-ben az Egyesült Államokban ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe kezdeményezésére. 1907-ben a philadelphiai Anna Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jarvis a célját 1914-ben érte el. Az Amerikában már elterjedt ünnep gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.
A legtöbb országban ez az ünnep május egy vasárnapjára esik.
Május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Belgium, Dánia, Finnország, Japán, Németország, Olaszország, Tajvan, Törökország
Május 10.: Bahrain, Dél-Amerika legtöbb országa, Egyesült Arab Emirátusok, Hong Kong, India, Malajzia, Mexikó, Omán, Pakisztán, Quatar, Szaúd-Arábia, Szingapúr
Május első vasárnapja: Dél-Afrikai Köztársaság, Magyarország, Portugália, Spanyolország
Május utolsó vasárnapja: Franciaország, Svédország
Február második vasárnapja: Norvégia
Május 26.: Lengyelország
A tavasz első napja: Libanon
Október második vasárnapja: Argentína:
Augusztus 12., Sirikit királynő születésnapja: Thaiföld
Egyesült Királyság (Anglia): Az ott ünnepelt Mother’s Day eredetileg a Mothering Sunday nevű ünnepből alakult ki, ami a Nagyböjt negyedik vasárnapjára esik, és vallásos alapja nem kapcsolódik a szokásos anyák napja ünnephez.